Roxer

20

Mostanában elég sokat foglalkozok azzal, hogy reklámokat nézegetek. Meg nem tudnám mondani, hogy mi vitt rá arra, hogy minden eddigi szokásommal ellentétben nekiálltam ezekkel a dolgokkal foglalkozni… (na jó, persze, hogy a jó öreg unalom az, ami mindezért számon kérhető és persze a mentális frissesség fenntartása). Igazából egyszerű mondjuk a képlet, egy kicsit egyhangú a napom az irodában, ahol ennek ellenére nyilván nem fogok nekiállni a főnököm közelségében sorozatozni vagy bármi ilyesmi, szimplán csak ha éppen akad egy-egy szabad percem megnézek pár rövid videót, zenét satöbbi. Ilyenkor pedig a legjobb, amit az ember tehet annak érdekében, hogy egy kicsit meghosszabbítsa a pihenő idejét az nem más, mint az, hogy fogja magát és a reklámot is éppúgy végignézi az adott videó előtt mint magát a végső terméket. Szerencsére némelyik kifejezetten izgalmas egyébként, tök érdekes tanulság volt szellemes, izgalmas és ötletes reklám videókat látni például egy vadonatúj cég ablakszigetelő gumijáról. Tényleg eszembe sem jutna alap esetben, hogy egy ilyen tárgyat megkeressek az interneten, sőt a létezéséről sem tudtam ez idáig de most hirtelen folyton ott jár a fejemben, azt hiszem erről szokták mondani, hogy a reklámszakma ereje…

Szóval így töltöm el azt a néhány percet az életemből, amikor munka közben a belső értékrendem szerint megérdemlek egy kis pihenést. Hogy őszinték legyünk szerintem muszáj ilyesmivel élni és amikor csak lehet beiktatni a napunkba, ugyanis e nélkül szörnyen könnyen ki lehet égnie az embernek, szinte észrevétlenül. Otthon a család is folyton kérdezgeti, hogy honnan tudok ennyi jellegtelen termék létezéséről, ráadásul olyan mélységben, hogy még a reklámszlogenek is simán kijönnek a fejemből egy ültő helyemben. Ilyenkor nevetve elmesélem nekik, hogy bizony megesik, hogy egy kicsit „kiülök a cserepadra”, hogy bírjam a hajrát is. Mivel tudom, hogy egy csomó kollégám is hasonló módon próbálja az egész napos hajtást és nyomást kezelni nem is érzem úgy, hogy én valami rossz dolgot teszek, sőt néha közösen beszéljük meg a munka túléléséhez szükséges legújabb praktikákat és azok bevetését is. Hasznos tudás, én mondom!