Roxer

20

Ahogy halad előre és fejlődik a gazdaság, a piac és annak különböző folyamatai rá kell jönnünk, hogy manapság már semmi sem számít jobban egy üzlet sikeressége szempontjából mint a megfelelő reklám szerződések megkötése, illetve az, hogy a cég vagy üzlet kommunikációja tökéletes legyen, folyamatosan újuljon meg és lehetőleg egy percig se legyen támadható mindaz, ami elhangzik egy-egy reklámban. Természetesen a legtöbb esetben ez nem lehetséges, így az „alternatív igazság” jóságos ködfátyola mögé kell elbújtatni a valódi tényeket. Hogy ez mennyire korrekt, ki-ki döntse el maga, ám az egyszer biztos, hogy nem lehet felvenni a versenyt senkivel, hogyha nem fogadod el, hogy vannak alapvető játékszabályok, amiket bizony nem lehet megváltoztatni vagy ha mégis, amíg ez nem történik meg esélyed sincs figyelmen kívül hagyni azt.

Így alakult hát, hogy én is szerettem volna kommunikációs menedzserként tevékenykedni a gimi elvégzése után. Ehhez úgy éreztem, hogy a lehető legjobb kiindulási pont egy média és kommunikáció szakon megszerzett diploma lesz, amit aztán megfelelő módon felhasználva elkezdhetek dolgozni az általam vágyott irányban. Hogy mást ne mondjak ez rögtön az első próbatételem volt mint marketing szóvivő, hiszen itt önmagamat kellett valamilyen módon beajánlani, bejuttatni egy megfelelő céghez, munkahelyre. Szerencsére sokat tanultam az évek során a szakmáról és úgy általában erről az egész rendszerről, így nem esett nehezemre a megfelelő lépések megtétele és nem sokra rá egy cégnél találtam magamat, ahol kozmetikumok, azon belül is szappanok eladása volt a fő irányvonal.

Kihívásnak éltem meg, hogy egy alapvetően tőlem igen távol álló termék típust kellett nap mint nap piacképesen lekommunikálnom és eladnom. Különösen tetszett, hogy a cég igyekezett a tévés reklámok terén is megjelenni, így hát lehetőségem nyílt rögtön több frontos háborút vívni, ami egy olyan szakmában, ami alapvetően az elnyűhetetlenségre, flexibilitásra és a folyamatos megújulásra épül igen hasznos és fontos is, tekintve, hogy az alapvető munkamorált és módszert itt és most kell elsajátítanom és az életem állandó részévé tennem. Szerencsére ezzel nem is volt gond. A vezetőség kifejezetten sokat segített abban, hogy érvényesülni tudjak. Azért vettek fel mert bíztak bennem és abban, hogy képes vagyok olyan szintű fejlődésre, hogy a végén valóban a szakma nagyjai közé kerülhessek, ami pedig nekem több volt mint hízelgő, úgy éreztem muszáj meghálálnom és visszafizetnem a bizalmukat, persze a magam módján és eszközeivel. Ehhez hát nem is kellett mást tennem mint bennem és nap mint nap a lehető legkomolyabb melót letenni az asztalra. Szerencsére nem igen voltak sosem kérdőjelek azzal kapcsolatban, hogy amit kitalálunk a reklám osztályon az működni fog, így aztán zökkenőmentesen tudtunk haladni. Kellett is ez, hiszen egy elég széles körű piacon próbáltuk megtalálni a magunk helyét, így a pontosan kidolgozott stratégia mellett a tökéletes végrehajtás még legalább annyira fontos volt. Nem fért bele, hogy belülről széthúzás történjen. Sajnos ez nem egy esetben követelt viszonylag nagy áldozatokat, hiszen nem mindenki bírja azt a tempót, amit egy ilyen reklámkampány végrehajtása igényel.

Így végül két hónapnyi munka után azt mondhattuk végre, hogy valóban sikerült eljutnunk a piac egy megbecsülendő magasságába. A termék, amit reklámoztunk egy magyar, helyi darab, amit nagyobb múltú és vagyonú üzletemberek forgalmaznak, így abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy nem kellett hazudnunk egy tömeggyártott, kevésbé minőségi szappan miatt, de közben nem egy kis ég anyagi helyzetével kellett mindezt véghezvinnünk. Én hittem abban, hogy egy ilyen kettős együttélésből csak és kizárólag jó és a mi számunkra pozitív eredmény születhet. Szerencsére ebben a megérzésemben, mint már mondtam is nem kellett csalódnom, nagyszerűen kezdett el fogyni minden egyes darabunk, hiszen a megfelelő reklámok hatására közel tudtunk kerülni a célközönségünkhöz.

Összességében tehát azt kell, hogy mondjam az első munkahelyem rögtön nagyon sokban hozza azokat a paramétereket, amik miatt ezt a szakmát, irányzatot választottam. Remélem, hogy fent fogunk tudni tartani egy dinamikus fejlődést, ami végül segít majd abban, hogy minél magasabbra tudjunk jutni és egyre vadabb terveket tudjunk megvalósítani.