Roxer

20

Tudom, tudom, egy számítógép előtt ücsörögni, sajtótájékoztatókra járni, könyveket olvasni és hosszú körmondatokat írni egyáltalán nem veszélyes. Ez a része valóban nem rejt túl sok kockázatot magában. De én most nem is mondjuk az oknyomozó riportokra, a feltáró leírásokra gondolok. Pedig ha valaminek, akkor annak aztán vannak veszélyei. Aki követi a híradásokat, az úgyis rendszeresen hallhat rémhíreket.

Az én fentebb tett állításom sokkal inkább a saját hülyeségemből adódó veszély volt. Amikor úgy döntöttem, újságírásra adom a fejemet, nagyon belevetettem magam a témába. Hetente legalább négy vagy öt cikket is simán elvállaltam. Mondván, időm van, tehetségem is, miért ne próbáljam meg közölni a kusza gondolataimat a nagy világgal. Így legalább talán olyanoknak is jártathatom virtuálisan a számat, akiket érdekel a véleményem. A haverok csak jófejségből hallgattak eddig. Most már nem szükséges ez sem. Ha belekezdek egy hosszas monológba, hogy miért hülyeség egy új, éppen nagyon népszerű film, miért rosszak benne a színészek, és miért közvetít hamis üzenetet, ők csak lemondóan leintenek. „Inkább írd meg, minket hagyjál.” Ilyeneket mondanak.

Lényeg a lényeg, amikor eleinte belevetettem magam a dologba, még jócskán tavasz volt. Mindig a teraszon írtam. Kiültem a csinos kis laptopommal, egy jó pohár limonádéval, esetleg elindítottam valami kellemes zenét, amiben nincs ének, hogy ne terelje el a figyelmem, és nekiugrottam az adott dolog részletes elemezgetésébe. Elég sok cikkem született így, ebben a formában, és szerintem ennél beváltabb módszert aligha dolgozhattam volna ki legelsőre.

Csakhogy az időnek van egy olyan, sajnos eléggé idegesítő és rossz tulajdonsága, hogy múlik. Telik, de megállíthatatlanul. Az időjárásnak meg egy olyan, ehhez kapcsolódó, hogy elkezd változni. Bizony egy gyengéd és kánikulákkal teletűzdelt nyár után már lassacskán beleszaladtam az őszbe. Ekkor már éreztem, hogy a hűvös szellők csapkodják a hátamat, miközben én még mindig valami hülye hollywoodi drámáról tépem a számat az olvasóknak. Ebből kifolyólag a kényelmes írogatásaimból az lett, hogy eleinte pléddel a hátamon, majd esőkabátban, novemberre pedig már nagy, belülről bundával bélelt kabáttal írogattam, gépelgettem. A limonádé közben teává változott, a hideg ital már abszolút nem esett jól, amikor a hőmérséklet már elkezdett a nulla fok felé orientálódni.

De egy bevált módszert olyan nehéz lecserélni, nem? Biztos van, akinek ez nem gond, de én nem is bírtam a sötét szobára gondolni. Szentül hiszem, hogy az ember környezete meghatározza a gondolatait. Egy szűk kis garzonban, ami tele van pakolva, s jobbról balról falak, szekrények, különböző bútorok, meg állólámpák korlátoznak, lehatárolják a gondolataid szabadságát is. Márpedig ha igényes cikkeket akarsz kiadni a kezeid közül, részletes és megfontolt gondolatmenetet végigvezetni egy íráson, és nem akarsz folyamatos szóismétlések csapdájába esni, akkor jobban teszed, ha nem zárkózol be egy szűk kis lyukba. Ebből én nem engedtem sajnos.

Így történt, hogy a legutóbb olyan köhögés rohamra ébredtem egy nyolcszáz szavas cikk megírását követő napon, hogy úgy éreztem, felgyullad a tüdőm, és olyan köhögésrohamok jöttek rám, hogy alig bírtam magamhoz térni. De most komolyan, rettenetes volt, már amikor írtam is éreztem, hogy a hátamon végigkúsznak a jeges szellők. De hát éppen szárnyaltak a gondolataim. Túlzottan is beleéltem magamat a gondolatmenetbe, és erősnek hittem a szervezetem. Pedig nem volt az.

Aztán, amikor rájöttem, hogy másnap zh-t írok sajtótörténetből, akkor már egészen aggódni kezdtem. Újságíró akarok lenni, és az újságírás miatt bukok meg egy fontos tárgyból? Hát ki hallott már ilyet? Eszembe jutott végülis, hogy legutóbb, mikor Kata, a barátnőm itt volt, mesélte, hogy neki az ilyen nyákos, váladékos köhögésére jó volt az acc200, ami megszüntette neki teljesen a problémát. Még adott is belőle, mert mondta, hogy csak hosszabb idejű használatra kell az orvos véleményét kikérni, egyébként recept nélkül is kapható.

Gyorsan előkotortam a táskámból, heves köhögésrohamok meg orrfújások közepette. Felforrósítottam a teámat, és feloldottam benne. Közben gyorsan bekaptam valamit, mert evés után szabad csak alkalmazni. Addig pont feloldódott a zöld teámban, úgyhogy neki is álltam. Nem volt rossz íze, ezen meg is lepődtem kicsit, aztán behuppantam a takaró alá és vártam a csodát. Még maradt nálam, így két órával később újabb granulátumot oldottam fel, mert ennyit kell várni, de ezt már almalében. Az első is már annyit segített a köhögésemen, hogy jobban esett valami normális hőmérsékletű ital is, nem csak a meleg tea.

És láss csodát, másnapra úgy mentem be, hogy egyszer nem köhögtem be hangosan a terembe, amiben egy légy zümmögését is meg lehetett volna hallani egyébként. Mert a tanár marhára szigorú, a tárgy meg nehéz, az idegesség meg nagy, amikor nála zh-zunk.

Végül is ma megkaptuk az eredményeket, és ahhoz képest, hogy az előtte való nap még meg akartam halni, csak összehoztam egy erős négyest. Egyetemen négyes? Mintha korábban jönne a Mikulás vagy a Jézuska. Nekem most korábban jött, és egy életmentő acc200-at hozott.

Szóval az ember jobban teszi, ha ragaszkodik a bevált módszerekhez, én ezt nem akarom elvitatni. Továbbra is kitartok a gondolat és a környezet összefüggéséről szóló gondolatmenetem mellett. De azt is megtanultam, hogy a józanész határain belül kell hűnek lenni ezekhez. Mert ha az egészségeddel szórakozol, az már nem is olyan vicces.