Roxer

20

Az üzleti életben nem élég profin végezni a munkánkat, és megbízható vállalkozásként nevet szerezni az ügyfelek között. Egy ehhez kapcsolódó témáról már írtam korábban is, akkor az megfelelő önéletrajz fontosságát hangsúlyoztam, és ezt a cikket el tudod olvasni ezen a linken. Visszatérve a mai cikk témájára tehát nem elég jó üzletembernek lenni, profinak is kell tűnni a megfelelő fellépéssel, és öltözettel. Egy kommunikációs szakember sem jelenhet meg egy megbeszélésen kinyúlt pulóverben és farmerben, mivel akkor az ügyfelével sem lesz képes elhitetni, hogy valóban képes mások vállalkozását is sikerre vinni.

Én is megpróbálok mindig ehhez mérten öltözködni, viszont vásárolni nagyon utálok. Időpocsékolásnak tűnik órákat eltölteni egy plázában, és körbe-körbe járni egyetlen darab kiegészítő után. Mindig arra gondolok, hogy ezt az időt sokkal hasznosabban is el tudnám tölteni, például a postám rendszerezésével.

Viszont a profi kinézetem az utóbbi időben igencsak megkopott. Az öltönyeim megfakultak, a cipőim fénye letompult, és hőn szeretett táskám is már tele van karcolásokkal és szakadásokkal, amik egykor még alig látszottak, mostanra már viszont  kínos mértékben feltűnőek még távolról is.

Elhatároztam, hogy ideje a változtatásnak, hisz hiába prédikálok a kollégáknak is megfelelő megjelenés fontosságáról, amikor én magam meg szakadt kiegészítőkkel járok munkába nap mint nap. De amint mondtam, utálom a plázákat járni, így inkább az interneten néztem körül. A sok kétes minőségű árút, és rosszul felépített, nehezen navigálható oldal között nehezen igazodtam el, de végül találtam egyet, ami nagyon szép, minőségi árukat kínált, és maga a cég is szimpatikus volt.

A Bagbox oldalán rengeteg féle termék található, például divatos férfi és női táskák, vadász táskák, amit például az anyósom értékelne, akinek a férje vadász. Ha valaki azt szeretne talál itt pénztárcát bőrből és egyéb minőségi kiegészítőket. Ha valaki sokat utazik, ő is talál kiegészítőket, mondjuk lakatot bőröndhöz vagy kispárnát. Ezek hasznosak, ha valaki sokat repül.

Ha már az ajándékokról beszélünk, sokféle meglepetést lehet itt találni az egész családnak, például a nőknek ékszerdobozokat, amiből többféle színű és méretű is kapható. Mindegyik minőségi kivitel, némelyik bőrből is bársonyból készült. Mindegyik születésnapra és karácsonyra is szép ajándék. A férfiak közül pedig akinek sok órája van, az választhat magának egy karóra tartó dobozt is, ami praktikus, helykímélő, és abban biztosnem sérülnek meg a drága órái.

Még a gyerekekről sem feledkeztek meg, hisz sokféle iskolatáska is kapható, kisebb és nagyobb gyerekeknek. Ezek közül rengeteg a márkás termék, mind nagyon jó minőségű, és elég kedvező áron árulja őket a webshop.

Meg is néztem az aktatáskákat, és több női aktatáska is volt a boltban, amin megakadt szemem. Végül egy barna bőrt választottam, ami nagyon dekoratívnak is tűnt az igényes kialakításával, de elég praktikus is, hogy beleférjen esetleg az összes holmim, amit egész nap a munkához magammal kell cipelnem.

Tartottam attól, hogy mi lesz, ha az általam megrendelt táska mégis kicsinek bizonyul, nem fér bele az összes irat, amit napi szinten magammal hurcolok, és akkor ott leszek egy újabb fölösleges kiegészítővel. De azután észrevettem, hogy a webshop kimondottan hosszú, 30 napos visszavásárlási lehetőséget ad, így akár hetek múlva is kicserélhetem a táskát, ha rájövök, hogy inkább egy másik darabot választanék.

Szerencsére semmi ilyesmire nem volt szükség, az aktatáska rendben megérkezett, és nagyon meg voltam vele elégedve. Pont olyan volt a, mint a képen, és mivel a pontos méreteket is leírták, nem értek meglepetések a nagyságával kapcsolatban sem. Még a bélése is, sötét, ellenálló anyag, így biztos nem fog kiszakadni, mint ahogy az az olcsóbb táskáknál lenni szokott.

Nagyon pozitív élmény volt, az ebben a boltban való vásárlás. Most ugyan magamnak biztos nem veszek egy jó darabig aktatáskát, de a bőröndünk elég kopott már, azt szívesen lecserélném egy új darabra.

A lényeg, hogy már újra magabiztosan mehetek az üzleti találkozókra, mert van egy olyan táskám, ami passzol a megjelenésem egészéhez, és egy profi kommunikációs szakember látszatát keltem.